Végzettségek, képesítések (Magyar Hírlap - XII. 20.)
Életünk során számos végzettséget szerzünk, ezek döntően befolyásolják munkahelyeinket, karrierünket. Azonban - a szakmákhoz hasonlóan - a képesítések is nagyon különbözőek és változatosak, ezért fontos, hogy a végzettségek világában is minél jobban eligazodjunk. Sokszor, például álláskeresésnél gondot okoz, hogy összekeverik az iskolai és a szakmai végzettséget. Hiába van felsőfokú szakképesítésünk, ha nem végeztünk el egyetemet vagy főiskolát, akkor nem rendelkezünk felsőfokú iskolai végzettséggel, így az azt igénylő munkahelyeken nem fogunk sikerrel járni. Az iskolai végzettség - ami a betölthető foglalkozásokat és a munkahelyi besorolást is nagyban befolyásolja - kizárólag általános iskolában, középiskolában vagy felsőoktatási intézményben szerezhető meg. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő alap-, közép-, felsőfokú vagy emelt szintű szakmák ezzel szemben szakmai végzettséget jelentenek. - mondta el Juhász Ágnes, oktatási szakértő. A felsoroltakon kívül meg kell említeni a hatósági képzéseket, ide tartoznak a különböző gépkocsivezetői vagy hajózási jogosítványok. Egyes foglalkozások - például a darukezelő - esetében pedig munkakör betöltésére jogosító vizsga is szükséges. Mindezek mellett nem szabad megfeledkeznünk a nemzetközileg elismert képesítésekről (például ECDL), az egyre fontosabbá váló, nyelvtudást igazoló bizonyítványokról (interneten www.nyak.hu) és az egyéb, központilag nem szabályozott tanfolyamokról, végzettségekről sem. |

