A Lépj egyet előre program

Mit kell tudni a programról?
A "Lépj egyet előre II" program az Európai Szociális Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásával jött létre, megvalósítója az Állami Foglalkoztatási Szolgálat. Alapvető célja az alacsony iskolai végzettségű, illetve szakképzetlen felnőttek képzése.

A program időtartama: 2007. szeptember 1-jétől 2009. augusztus 31-ig.

A programba jelentkezni 2008. december 1-ig, illetve visszavonásig lehet.

A programban résztvevők képzési költségeit a program fedezi. Emellett egyhavi minimálbérnek megfelelő pénzbeli támogatás, valamint tankönyvtámogatás is jár. (A legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezőknek 150 tanóránként jár az egyhavi minimálbér.)

A hátrányos helyzetű felnőttek képzését mentorok segítik.

Kiket támogat a program?
 A programban kérelem alapján támogatható annak a felnőttnek az iskolarendszeren kívüli képzése, aki

    • rendelkezik legalább a 6. osztály befejezését igazoló bizonyítvánnyal, és alapfokú iskolai végzettség megszerzésére irányuló képzésben kíván részt venni;
    • a 6. osztály befejezését igazoló általános iskolai végzettséggel nem rendelkezik, és a szakképzés megkezdéséhez szükséges közismereti és szakmai kompetenciák megszerzésére irányuló felzárkóztató képzésben, s ezt követő szakképzésben kíván részt venni;
    • alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, de nem rendelkezik szakképzettséggel, és szakképesítés megszerzésére irányuló szakképzésben kíván részt venni;
    • érettségivel rendelkezik, de nem rendelkezik szakképzettséggel, és olyan képzésben kíván részt venni, amelyre a munkaerő-piacon kereslet mutatkozik;
    • azok a felnőttek, akik már rendelkeznek valamilyen szakmai előképzettséggel, lehetőséget kapnak magasabb szintű, hiányszakmára irányuló szakképesítés megszerzésére;
    • az elavult szakmával rendelkező felnőttek számára lehetőséget biztosít a program olyan új szakképesítés megszerzésére, amely iránt kereslet mutatkozik a munkaerőpiacon.

    Elavult szakmának minősül az a szakképesítés, amit a felnőtt legalább 15 éve szerzett és legalább 5 éve nem dolgozik az adott munkakörben vagy egészségkárosodás miatt nem tud gyakorolni és a szakma még rész-szakképesítésként sem található meg az új OKJ-ben.

    A keresett (hiány-)szakmák megyénként különböző listája elérhető az ÁFSZ weboldalán.

    A programban résztvevők életkora 18 és 62 év közötti lehet. Nem támogatható a program keretében felsőfokú végzettséggel rendelkező felnőtt képzése. Nem támogatható továbbá, aki a Lépj egyet előre I. programban támogatott volt, de a képzést annak elvégzése előtt neki felróható okból abbahagyta. A munkaviszonyban állók esetén csak a felzárkóztató, valamint az OKJ szerinti szakképzésben való részvételt támogatják.

    Melyek a támogatható képzések?
    Szakképzés csak akkor támogatható, ha a képzés helye szerinti megyében meghatározott keresett szakma megszerzésére irányul, vagy a támogatást kérő munkáltatói nyilatkozatot csatol, mely igazolja a képzés hasznosulását.

    A program keretében megpályázható képzések kínálata folyamatosan bővül, lekérdezhető az ÁFSZ honlapjáról, vagy a  www.felnottkepzesinfo.hu oldalon a "Képesítések, végzettségek" menüpont alatt.

    A képzések listáján OKJ szakképesítések és gépjárművezető-képzés, valamint felzárkóztató képzés szerepel.

    Mi a menete a programba való jelentkezésnek?
    A felnőtt önállóan (vagy a munkaügyi kirendeltség segítségével) kiválasztja a képzést a kínálati listából, és felkeresi a képzést szervező intézményt.

    Az erre rendszeresített kérelmet a felnőtt a képző intézményben kitölti, és büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik arról, hogy megfelel a kiírás feltételeinek. (Egy felnőtt több képzési intézmény képzési kínálatára is jelentkezhet.) A dokumentációt a képző intézmény továbbítja a hivatalnak.